8 hónap?!

Február 18? Mi van? 8 hónap az utolsó bejegyzésem óta…wow!!! Ez azért nem semmi. Most hogy itt vagyok, hirtelen keresem a betűket a magyar billentyűzeten, nem találom a “szerkesztés” gombot a blogomon, és ezer más bajom van…az ujjaim nem úgy peregnek ahogy szoktak, ég a szemem a képernyőtől, és ami a legjobban bánt, hogy talán már senki sincs a túloldalon aki a szavaimat olvasná. Én sem járok vissza olyan blogokra, amiket 8 hónapja nem frissítenek. Eszembe sem jutnak.
Sokáig mérlegeltem, hogy érdemes-e még írnom, de aztán úgy döntöttem, hogy a lányaimért igen. Végül is értük indult ez a blog, nekik szánom. Úgyhogy tadáááááá, welcome back!!!!

Honnan is kezdjem…vagy csak ugorjak egyet az időben? De akkor túl sok gyönyörű élménytől fosztanám meg ezt a kis virtuális memóriát. Azt hiszem gyorsan gyorsan összefoglalok ma este, utána pedig jönnek a lelkizős postok hehe 🙂

Ami így kapásból az eszembe jut, áprilisban sízés Cortinában, májusban hazaút Hosszúfalura 3 hónapra a lányokkal, júniusban 2 hét kanári szigetek Simoval és a csajokkal, augusztusban vissza Arezzoba, egy hét Rimini anyós and company, majd szeptemberben ovikezdés. OVIKEZDÉS!!!!! OVIKEZDÉS!!!! Erről majd bővebben egy következő posztban (nem 8 hónap múlva nyugi).

Akkor indítom az összefoglalót:

Sízés Cortina, Olaszország – 2015 Április:

Kanári szigetek, Spanyolország – 2015 Július:

És hogy miért szeretünk nyáron Hosszúfalun? Ez a videó talán megmagyarázza:

Az ismeretlenben rejlik a lehetőség

Mikor az utolsó darab almatortát készültem bekapni, amit anyu készített, és belegondoltam hogy mi is vár rám, ránk az elkövetkező napokban, hetekben, hónapokban, években, majdnem a torkomon akadt a falat. Hogy fogom győzni egyedül? Mit fogok csinálni mikor mindketten ordítanak? Mivel, hogyan fogom Zsófit lekötni a szoptatás hosszú percei alatt? És ha majd kiszalad a szobából? És felmászik a székre és leesik miközben én szoptatok? Hogy fogok kimenni sétálni velük? Hogy fogok egyszerre mind a kettővel lemenni a lépcsőn? Hogy fogok altatni, mikor Simo focizik? Kettőt egyszerre? Hogy fogok ebédet adni Zsófinak? És hasonló gondolatokkal gyötörtem magam… rám telepedett a félelem. Szinte bénítóan hatott. Most, mikor Zsófi nagy csinnadrattával belépett a dackorszakba, mikor minden mindig NEM. Vagy nem, nem és nem. Vagy még esetleg azt is tudja mondani hogy NO. Még olyan gondolatok is elérték az agyam, hogy nem vagyok én annyira tapasztalt anya, hogy ilyet csak úgy meg tudjak menedzselni. Elkezdtem kételkedni az anyai ösztöneimben, az anyai képességeimben. És mindezt aközben, hogy a kényelmes ágyon szoptattam, míg anyu teljes egészében ellátta Zsófit. A nagy “kényelemben” teljesen lebénított a félelem és a pánik. Mert hagytam, és mert nem bíztam magamban eléggé.
Magamban, és bennük. Az én két kislányomban. Szinte féltem tőlük, hogy majd egyszerre a kettő hogyan fogja ütni egymást, mi minden fog történni, aminek nem kéne, és hasonló rémísztő szcenáriókat forgattam le magamban….

Aztán egyszer csak a mély vízben találtuk magunkat…egy hete hajnalban elbúcsúztunk anyuéktól, és indult a banzáj. És ugyanúgy mint eddig majdnem minden változás az életemben, ez is sokkal riasztóbb volt míg nem voltam a sűrejében. Persze hazugság lenne azt állítanom, hogy minden nap mézédes és vidámságtól kicsattanó, zökkenőmentes kánaán. Nem. Egyáltalán nem. Vannak olyan napok, mikor semmi sem megy, és mindenki ideges, Zsófi, Simo, én és Leti is. Olyankor van egyszerre ordító két gyerek, akinek taknya nyála összefolyik, nyomukban egy idegroncs, zsíroshajú anyával, aki még csak fogat sem mosott reggel. Megvannak azok a pillanatok, órák amikor veszekszünk Zsófival, amikor nem tudom mit csináljak, mi helyes és mi nem, azok a pillanatok, amikor minden nevelési elvemmel szembeszegülök, és fél órára beültetem Zsófit Bogyó és Babócát nézni, mert teljesen csomóra fúlunk. Hazugság lenne azt mondani, hogy nem fogy el a türelmem, és néha nem emelem fel a hangom mint egy vasakaratú diktátor, hogy utána szégyenkezve konstatáljam, nem ez a módja…

…de aztán vannak azok a pillanatok, amiket örökre a szivembe zárok. Azok a mézédes, bódító, szerelmes pillanatok, amikért minden este köszönetet rebegek. Azok a pillanatok amik feltöltenek, amik érettebbé tesznek, amik az én anyai szivemet csordultig töltik örömmel és nyugalommal, azok a pillanatok amik egyediek, törékenyek, elillannak mint a szellő, de mi megéljük őket, nekünk a tarsolyunkba kerülnek, hogy útravalóul szolgáljanak ebben a kalandban amiben részünk van.
Zsófi reggeli ölelése.
Letícia ritmikus nyögdécselése miközben szopik.
Az illatuk.
Mikor Zsófi megölelöl és megszorítja a nyakam.
Mikor Letícia megnyugszik a hangomtól, érintésemtől.
Zsófi rengeteg puszija Letinek.
Zsófit látni, ahogy szépen lassan egyre jobban fejezi ki magát.
Letícia “majdnem” mosolya.
Simo segítsége.
A békülések a “fáradtság-veszekedések” után.
És még olyan sokminden más. Elég csak egy szende mosoly, egy puszi, egy pillantás, hogy legyen mit megköszönnöm minden este.

Az ismeretlenben rejlik az a szépség amit csak a bátrak fedeznek fel. Itt van az én ismeretlenem, ami szépen lassan ismertté válik:

Mit tud Zsófi 19 hónaposan

Háááát…rohamléptekkel fejlődik ez a bébi. Zsófi most abban a korszakban van, mikor a gyerekek kezdik magukat “szétbeszélni” mindent ismétel, magyart, olaszt, szépet, csúnyát… ez rengeteg olyan szituációhoz vezet, ami számunkra vicces, mosolyogtató, számára kevésbé. Arra gondolok, amikor az olasz nagyszüleinek ad valamit tudtára magyarul, vagy a magyar nagyszüleinek ad tudtára valamit olaszul. Szegény nem érti, hogy miért nem értik amit mond…múltkor például Nanáról (nagyi) világolt valamit az olasz Nonnának, az meg meg volt győződve, hogy Zsófi kacsát szeretne enni, mert olaszul a kacsa nana. Szóval így. Mikor azt mondja szia, minden olasz azt hiszi az olasz Zia (nagynéni)-ról beszél, Zsófi meg csak les nagyokat, hogy miket magyaráznak neki – nincs kacsa, meg a zia most nincs itt…
Ahogy már említettem, nagyon sok mindent mond már, és ha hozzáadja a kezecskéit, lábacskáit akkor tényleg mindent a tudtunkra tud adni. Nagy változás, hogy Toscát most már néha “Totta”-nak hívja, de azért még majdnem mindig Anda-nak 🙂
Napközben sokszor dudorászik. Valamelyik nap a recefice bum bum bum -ot énekelte reggel mikor felébredt. Kérdeztem, milyen ének ez, mert nem ismertem fel, kérdeztem ki tanította vele ezt a dalt, mondta, papa, nana – akkor kapcsoltam,hogy a Zimmezum-ot énekelgeti. Nagyon édes volt.  Pár napja, többször is játszott egyedül akár fél órán át is, amit én imádok nézni. Szegénnyel most hét közben nem sokszor megyek ki, mert már tényleg úgy mozgok mint egy medve, de kinn imád lenni. Lesi a repcsiket, meg a kamionokat. Minden egyes sétakor be kell mennünk schiacciatát venni, amint belépünk  az ajtón, bőszen ismételgeti hogy “Néni! szkiakkia!”(=néni, schiacciata) – persze magyarul, úgyhogy a néni csak les. De mindig portyázik magának valami jó kis szines sütit.
Idegenekkel továbbra is szégyenlős. Most már ha kimegyünk, akkor csakis sétálni, kocsi nélkül, szeret kinn téblábolni, Toscát sétáltatni, mindenféle undorító dolgot felvenni a földről.
Ügyesen használja a kezeit, szeret építeni. Eddig jobban szeretett rombolni.
Hasamra minden este kapok puszit, mielőtt Simo lefekteti Zsófit, ha megkérdezzük hol a Leti, mindig a pocakomra mutat.
A következő “mit tud Zsófi” bejegyzésben már nagytestvér lesz az én indike pindike Zsófim. Úgy izgulok!

Itt a tradicionális havi videó:

Itt pedig (jó)pár kép az utolsó hónapból:

Mit tud Zsófi 16 hónaposan

Az előző bejegyzésem kapcsán, igaz, hogy az “elefántot” már megleltem, de felkelnem még egyszer sem sikerült…hm…vagyis igen, de akkor Zsófi is úgy döntött, hogy fejleszti magát, és öt percére rá már ébren volt. Nem baj, valahol majd csak találok 1-2 üres órát. Miközben ilyen dolgokon agyalok, és morfondírozok, Zsófi szépen lassan hagyja maga mögött a hónapokat. Habzsolja a világot, az összefüggéseket, magyaráz kézzel-lábbal, ahogy sikerül, mérgelődik, ha nem értem és ujjong mikor igen.

Evés: Evés ügyben “kicsit” válogatós lett, ami abban merül ki, hogy a tésztán, sonkán és a halon kívül nem eszik meg más főtt ételt. Na jó, még a párolt cukkinit néha, a húslevest, de azt is csak kizárólag tésztával. Húst nem kér bele, sem főtt zöldséget. A gyümülcsöket szerencsére szereti, azok közül is a szilvát, banánt, datolyaszilvát, körtét – de nem mindig, csak amikor ő kéri. Reggelire sonkás kenyeret szokott enni, persze a kenyeret csak azért mert elrejtjük a sonkában… egy szó mint száz a kis mindenevőből lett egy kis válogatós primadonna.

Mozgás: Szalad a hölgyike. Mindenhová siet. Sokat “táncol”, ami kb. abban merül ki, hogy lóbálja a kezeit, tappog, tapsol, fejét ingatja… Mivel nem nagyon emelgetem, lépcsőn kénytelen egyedül járni, úgy hogy fogja a kezem, meg a  korlátot. Játszótéren egyedül csúzdázik, kb. 72szer csúszik le minden alkalommal.

Alvás: Ebben az utolsó hónapban ritkán aludta végig az éjszakát. Minimum egyszer be kellett hozzá menni visszaaltatni, de Simo jár be hozzá, úgyhogy neki keményebb. Egyszer alszik délben, általában 2 órát.

Játék: Zsófi még mindig igényli az aktív jelenlétemet, vagy valakiét. Nem szeret\tud egyedül játszani ha benn van. Kinn elvan egyedül, vagy megy más kisgyerekek után. Szeret zsírkrétával “rajzolni”, gyurmázni és kis matricákat ragasztgatni egyik helyről a másikra. Nagyon szeret Babboval játszani, mert Simo mindig valamit majomkodik neki, vagy viccel vele. Sokszor felfedezni már játékéban a valós élet mozzanatait, pl. enni ad a babáinak, lefekteti őket aludni és utána a kis ujjacskáját a szája elé teszi és mondja hogy “ssssh!”. Szereti  a könyveket, lapozgatja, mutogat mi van az oldalon, vagy nekem kell neki sorolnom.

Beszéd: Beszédje rohamosan fejlődik, és nagyon bő a nem verbális komunikációja, mikor elmutogatja mit szeretne, de azért itt ott még így is van olyan amikor nem értem mit szeretne mondani, szegény olyankor nagyon nyugtalan lesz. Érdekes ez a kétnyelvűség, mert vannak dolgok, amiket csak olaszul mond, és vannak olyanok amiket csak magyarul. Például ha valamiből elég (étel, játék, foglalkozás) akkor kizárólag azt mondja “tatta” ami nem más mint basta, azaz elég olaszul. De mikor valaki azt mondja neki olaszul vagy magyarul, hogy megyünk csúzdázni (lo scivolo olaszul), arra nagy örömében azt mondja “csözn”, ami neki csúzdát jelent. Vagy a macskát is csak cicának hajlandó hívni az olaszoknak is (olaszul gatto). Gyorsan bővül a bébi szókincse, amit csak ő ért 100 százalékra, én olyan 90re, Babbo olyan 80ra a többiek meg olyan 60ra. De valahogy így is eléri mindig amit akar, mert ha nem elég a szókincs beveti a visítós taktikát.

Fogacskák: Most hirtelen nem tudom mennyi foga van, 16 vagy 18 és per pillanat alszik, úgyhogy nem megyek be megtúrni a száját :-). De ha jól gondolom, akkor a fenti és lenti második tejőrlőknek kell még kijönniük, azaz 4 fognak.

Személyiség: Próbálgatja a határokat, feszíti a húrt sokszor, hogy megnézze meddig mehet. Ha valamit a fejébe vesz, nehéz elvonni a figyelmét róla, vagy ha sikerül is pár percre, gyorsan visszatér az eredeti argumentumhoz. Nem szereti ha hitegetik(ki igen?), ha valami meg van neki igérve, fontos hogy be legyen tartva (pl. fejezzük be ezt, utána csináljuk azt stb.), ha nem mérges lesz (joggal). Sokszor sikerül neki elmagyaráznom dolgokat, amivel meg tudjuk előzni a sírást. Pl. ha el kell mennem valahova, elmagyarézom nagyon egyszerűen, mi fog történni, és utána nem sír utánam. Szereti tudni, mi következik, és ha tudja, általában együttműködik (persze mindez ha nem hulla fáradt, ha az semmi sem működik). Irtó precíz (ezt 100 százalék, hogy nem tőlem örökölte – engem ezzel ki tud kergetni a világból) – ha valami kis egyenetlenséget lát, kiegyenesíti,ha játszik és valamelyik szekrény ajtó nyitva marad felpattan, odaszalad és becsukja, ha evés közben lecseppen egy csepp leves, mutogat rá, nem eszik, amíg fel nem törlöm, etc.
Egy szó mint száz a kis rózsabimbómból egy gyönyörű rózsa kezd fakadni. Kár hogy a puszikat még mindig csak Toscának tartogaja 🙂

Itt van a videoösszefoglaló az elmúlt hónap videóiból (a videó végén találhatókartonházikó Babbo műve amire nagyon büszke, Zsófi imádja):

Mit tud Zsófi 15 hónaposan

Az az igazság, hogy az előző havi összefoglalót nem egész egy hete írtam, ígyhát most nem tudnék olyan nagyon sok újdonságot írni arról mi mindent is tanult meg Zsófi ebben az utolsó hónapban. Azért pár dolgot mégis le szeretnék írni, ami nem szeretném ha feledésbe merülne.
A Mama (aki én lennék) és Babbo szavakat szinte egyszerre kezdte el mondani. Kb. olyan két hete tudja őket mondani, Hosszúfalun még nem hízelgett ezekkel a fülünknek annyire édes szavakkal – ami érthető ugye Papa jelenléte miatt. De mióta visszajöttünk rengeteget használja. Utasít, kér, hízeleg… Mióta ki tudja mondani hogy Babbo, azóta Simo személyét is felfedezte. Keresi, hívja, várja, néha éjjel is őt hívja panaszosan. Többször van, hogy napközben, mikor játszunk meghallja a szomszéd lépéseit a folyosón, és szalad az ajtóhoz, hogy Babbo!Babbo!. Mondanom sem kell, hogy Simo fürdik Zsófi figyelmében, élvezi, kiízlel minden egyes Babbo-t, amely elhagyja azokat az édes kis ajkacskákat….

Másik fontos dolog, hogy most már nagyon tud emlékezni. Ha mesélek neki valamit ami vele történt a múltban (pl.egy hónapja) majd ki esik azokon a kis szemein, annyira figyel, hogy be tudja azonosítani miről is beszélek. Mikor rájon miről mesélek, ő is mondja a maga módján velem azt amire emlékszik.

A parkban minden kisgyerek kezét meg akarja fogni, és rögtön ölelkezik velük, van akit elkezd puszilgatni is. Szereti a többi gyerek figyelmét.

Nagyon szeret nagyival skypolni. Néha ő maga kéri, hogy hívjuk fel a Nanát, mert olyankor Nana egy könyvből énekli neki azokat a dalokat, amelyeket Zsófi választ.

És az utolsó dolog, amit észrevettem 15 hónaposan (persze tudom, hogy egy anya véleménye nem lehet objektív), hogy ez a lány egyre szebb!!! Néha csak bámulom és ámulom milyen csodálatosan szép vagy Zsófia…

*************************************
Még egy utolsó intermezzó, szeptember a füge hónapja itt Arezzóban. Anyósoméknak van egy hatalmas fügefájuk, ahol halomra érik a mézédes, zamatos füge, amit becsülettel pusztítunk. Mielőtt ide jöttem volna, csak szárított karácsonyi formájában ismertem a fügét és utáltam. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire finom lehet frissen.

Mióta visszajöttünk…

Mióta visszajöttünk, ismét hivatásos, főállású anyuka lettem, ami azzal jár, hogy este nyolc körül teljes agytrösztként ringatom álomba Zsófit. Épp a mai nap gondolkodtam el azon, hogy az idő és a körülmények mennyi változást hozntak az életembe. Nem sok évvel ez előtt nem gondoltam volna, hogy valamikor is örülni fogok a reggel hat órai kelésnek, s most ha felébredek magamtól, ami sokszor van (azért annyira hard core nem lettem, hogy órát is felhúzzak), boldogan pattanok ki az ágyból, mert tudom, hogy van egy órám, néha másfél, mikor csendes a ház, mindenki alszik, és én annak szentelhetem aminek csak akarom. Kitappogok a meleg ágyból – mezítláb, megsimogatom Toscát, aki fél szemmel rám sandít de nem hajlandó többre. Becsukom magam mögött a konyhaajtót, csinálok magamnak egy kávét. Elmegyek arcot mosni, kicsit magamhoz térni, s mire kijövök a fürdőszobából, kellemes kávészag lengi be otthonunkat. Kitöltöm a kávémat és a még szenderítő félhomályban bekapcsolom a gépet. Magamra tekerek egy pokrócot, s a kávémat szürcsölgetve elolvasom azt ami érdekel, néha írok ezt-azt, képeket editálok, vagy épp Simo leszakadt gombját varrom vissza az ingére. Van ezekben a reggelekben valami ami nagyon boldogít. Talán az, hogy nem a nap sűrejébe ébredek bele, és még ki tudom ízlelni az “ez is egy szép nap lesz” tudatnak az ízét. Eduardo Punset azt mondta, hogy a boldogság a boldogság várótermében van elrejtve, és én ezzel nagyon egyet értek. Így van ez nálam is.  A tudat, hogy mi vár rám boldogabbá tesz mint maga a cselekvések sorozata.
És íme egy két kép arról, milyen is főállású anyukának (pontosabban Mamának – mert Zsófi így hív engem) lenni. A legeslegjobb.

Vághosszúfalu 2013 nyár

Hosszú lesz ez a bejegyzés, de könnyű lesz olvasni, mert kép képet fog követni. Nem is húzom az időt, minden képhez megtaláljátok a hozzávaló komentárt. Csak úgy összegzés gyanánt a nyárról, tökéletes volt.

Zsófi feledhetetlen és igaz szerelme Hosszúfalun Papa volt, akit ő csak Tatának nevez azóta is, pedig már tud p betűt is formálni a kis szivecske alakú szájával. Minden egyes nap, mikor Tata otthon volt, elvitte Zsófit bicajozni. Zsófi imádta. Tatát is, meg a bringázást is.

Zsófi és Tata lovakat szemlélnek.
Apapa házán Tatával.

A három grácia a kertben, gumicsónakban gumimedencében:

Zsófi rengeteg mindent ellesett a Dóráéktól. Itt éppen a kert végébe szaladok manővert próbálja Dóra után csinálni:

Dóra mident telerajzolt.

Dóra és Réka fodrász szalonja, kuncsaft: Nagyi és Borcsi komunista sírós babája.
Nem tudom miért de annyira tetszik Zsófinak ez a napozója:

Rékával olyan jó volt homokozni:

Görögdinnye!!!

Anyu oleanderjei, amit minden kertész megirigyelhet!

Így nagy nehezen ki lehetett bírni azt a hatalmas hőséget:

Nagyi és Zsófi buborékokat fújnak, amiket Tosca nagy örömmel kapkodott.

Kupaktanács Zsófi vacsija közben.

Zsófi jegyese

Zsófi a nagymedence helyett szivesebben ücsörgött a lábmosóban.

Tosca két hónapot velünk nyaralt Hosszúfalun.

Maderék.

Hűsölés.

Egy nyári teraszasztal.
Mikor elindultunk Arezzóból úgy éreztem ennek a nyárnak sosem lesz vége, olyan hosszúnak tűnt az a két hónap. De mint mindig mindennek, ennek is vége lett. És mögöttem van a második nyaram mint anyuka. A tavalyi nyár forró volt, olasz, nem mozdultam ki Arezzóból, mert Zsófi újszülött kisbébi volt.
Azóta Zsófi rengeteget változott, fejlődött – kislány lett a babából aki a maga módján, fél szavakkal el tudja mondani azt amit szeretne. Hogy nálam mi változott? Minden és semmi. Úgy érzem sok ember elmaradt, jött egy két új. Sosem volt erősebb bennem a család kultusz mint most. Próbálok nem a múltra és nem a jövőre gondolni, hanem a mai napra. Zsófitól tanulom, neki megy. Ő így működik. Nekem nem nagyon egyelőre…rengeteget gondolok arra ami volt, s talán még többet arra ami lesz. Hálás vagyok, hogy Zsófival otthon lehetek, hogy Simonak van munkája, hogy mindkettőnknek olyan szülei vannak, akiktől mindig sokat és csakis jót kaptunk, kapunk. Könnyű így utat mutatni Zsófinak, úgy gondolom.

Remélem mindenkinek szép nyara volt.
Tata,Nana, Dédi! Zsófiban hatalmas nyomot hagytatok, mert mióta itthon vagyunk még nem telt el olyan nap, hogy legalább 5ször ne említett volna benneteket.

Mit tud Zsófi 12(!!!!!!) hónaposan

Hadd ne mondjam, mennyire gyorsan telt el ez az egy év…sokat írtam már az idő múlásáról, és arról milyen nehezen viselem. Na de akkor is! Az még csak hagyján, hogy 8 hónap, 9, 10…na de mikor lett egy éves!!!

Evés: Úgy hozzávetőlegesen három hete Zsófi még a vasszöget is megenné. Megnyúlt, növekszik, rengeteget mozog, ígyhát mindig éhes. Mindenevő. Jöhet bármi, bármikor, bárkitől. Ha valaki kezében ennivalót lát rögtön cuppog, nyammog és masírozik hozzá, hogy kikövetelje a részét. Napközben már nem szoptatom, éjjel egyszer. Napi kétszer kap tejecskét cumisüvegben. Nagyon szereti.

Mozgás: Egy nappal egy éves születésnapja előtt Zsófi elindult. Hagyott csapot papot, megpróbálta és azóta is jön megy. Az elején mikor letottyant, még odamászott a legközelebbi bútorhoz, hogy felhúzhassa magát majd tovább sétálgasson, de mára már megtanulta magát felnyomni ülő helyzetből, úgyhogy a mászást már szinte teljesen mellőzte. Gyönyörű, diadalittas volt az arcocskája mikor megtette első lépéseit.

Alvás: Alvás ügyben sokat javult a helyzet mióta leválasztottam. Éjjel általában (ha nincs 35 fok) egyszer ébred csak. Olyankor megszoptatom, néha rögtön visszaalszik, néha azért eltart, de akkor is nagyon nagy haladás az éjjel egyszeri ébredés. Napközben még általában kétszer alszik. Mióta nem cicizik, alszik akár kétszer másfél órát is, ami szintén nagy haladás az azelőtti fél órákhoz.

Játék:Mint minden gyereket, Zsófit is minden érdekel. Mindennel játszik, mindent betöm a kis szájába. Szeret a kis medencében pancsizni, szeret hintázni, szeret labda után szaladni, szeret a Toscával labdázni (Tosca nem annyira). Bármi leköti. Már el lehet vonni a figyelmét minden féle dolgokkal, ha épp belekezd egy szívszaggató sírásába.

Beszéd: Szótagokat sziporkázik. Amit téveszthetetlenül kimondott háromszor, az az hogy CICA. Ezen kívül tata-tázik, baba-bázik, hangokat nagyon ügyesen utánoz, vagy legalábbis próbál.

Fogacskák: 8 drb (lenti két egyes és két kettes, fenti két egyes és két kettes)

Személyiség: Azt hiszem Simora ütött nagyban. Imád szórakoztatni. Általában jókedvű, nagyon rugalmas baba. Tapasztalt kis utazó, öröm vele utazni, kivéve mikor nem, de eddig még túlsúlyban voltak a kellemes utak. Idegenektől tartózkodik, mikor valaki elkezd neki beszélni, akit nem ismer, rámtapad mint egy kis pióca (én imádom). Utána általában megbarátkozik az emberekkel. Imádja nézni a gyerekeket.A zenére még mindig rázza magát.

Ezt a blogbejegyzést már Hosszúfaluról írom. Nem egész egy hete érkeztünk Zsófival, és egész nyáron maradunk. Nekem az az érzésem, hogy a gyerekek még akkor is, ha távol vannak családjuktól, valahonnan tudják, érzik, hogy az övék, mert Zsófinak a reptéren, mikor megérkeztünk, kb. 2 perc kellett ahhoz, hogy anyura borulva elaludjon. Nem idegenkedett egy percig sem, tudta, hogy hozzájuk tartozunk. Azóta is élvezzük a nagyszülők és a kertes ház áldásait.

Itt van egy videoösszefoglaló az elmúlt hónap videóiból:

Levél Zsófinak

Nem gondoltam volna, hogy ilyen erővel rohannak mejd meg az emlékek, az átélt pillanatok nosztalgiája. Nem gondoltam volna, hogy Zsófi első születésnapja ilyen nagy erővel hat majd rám. Mint ahogy azt sem gondoltam, hogy ennyire meg fog változni az életem, az értékrendem, a nézőpontom Zsófi születésével. Egy éve ilyenkor, egy óra múlva megszületett Zsófi. Az az ici-pici teremtmény akit olyan sokáig csak elképzelni tudtam. Nem sejtettem akkor még, hogy a képzeletem képtelen kitalálni hozzá foghatót. A szülést már leírtam, s bár ma többször visszakalandoztam az emlékeimhez, úgy döntöttem, nem arról fogok írni ahogy Zsófi a világra jött, hanem neki írok egy levelet, amit majd talán egyszer elolvas.  Talán mikor majd biztató szavakra lesz szüksége, amikor kedvetlen, csalódott, szomorú lesz, előhalássza a blogom, és elolvassa Neki írt leveleim.

Egyetlen, édes Zsófim!

Holnap egy éves leszel. Holnap lezárod az első éved, amit közöttünk, velünk töltöttél. Gyönyörű ünnep ez, és én mégis valahol édes-keserű érzéssel várom a holnapot. Ez az év, amikor anyává váltam, ez az év mikor megismerhettelek, ez az év mikor egy úgymond tehetetlen csecsemőből kis önálló kislánnyá cseperedtél a végéhez ért. És mind amelett, hogy tudom milyen nagy áldás és boldogás az hogy nősz és fejlődsz, itt-ott megsiratom az elmúlt napokat, heteket, hónapokat, évet. Mert minden egyes nap elteltével egyel kevesebbet leszek veled. És mióta létezel az egész élet is túl rövidnek tűnik társaságodban. Boldog születésnapot pici manócskám! Sosem voltam a születésnapok ünneplője, de a tiédet mégis ünnepelni akarom, mert veled együtt, én is megszülettem. Megszületett bennem az anya, az oroszlán. Nem jött rögtön, de nem ám. Az elején mikor hazahoztunk a kórházból nagyon féltem. Nagyon féltem, hogy nem fogom jól csinálni, hogy valamit elszalasztok, elmulasztok, hogy nem fog majd neked tetszeni ahogy csinálom. És aztán szépen lassan megmutattad nekem, hogyan legyek jó anya. A legjobb. És ezért mindig hálás leszek neked. Emlékszek minden egyes éjszakára amit végigsírtunk együtt, emlékszek minden egyes mosolyodra, minden egyes moccanásodra, gesztusodra, az illatodra, a viselkedésedre. Mindenre emlékszem ebből az első évből.Megtanítottad velem, hogy minden egyes nap egyedi, visszafordíthatatlan és végtelenül rövid. Újraélem veled nap mint nap saját gyermekkorom. Viszzaemlékszem mikor gyerek voltam, mit szerettem, mi volt különleges és mi volt csak egyszerűen szép. Tükröt tartasz elém, és megmutatod, hogy valaha én is ilyen törhetetlen akaratú, magát meg nem adó gyermek voltam, aki előre, csakis előre haladt. Megértettem, hogy van olyan, amikor nem fáj magunkat feladni valami más érdekében. Megmutattad nekem hogy a legnagyobb kihívás a mindennapokban van, a rutinban, az ugyanolyanban.  Néha nehéz, néha olyan mintha minden kifolyna a markomból, mintha egyáltalán nem lennék a helyzet ura. És tudod mi? Néha így is van. Néha teljesen elvesztem a csillagom, és csak múlatom az órákat, hogy aztán este visszapergessem a pillanatokat, és lehajtott fejjel beismerjem, nem a maximumot hoztam ki a napból. De megtanultam ezt is. MEgtanultam, hogy nincs abban semmi rossz. Néha az a maximum, hogy a minimumot kihozzam a napból.
Zsófi gyünyörű vagy reggel mikor a kis táskás szemeiddel rámmosolyogsz. Gyönyörű vagy mikor nagy cuppogva leülsz az asztalhoz reggelizni, gyönyörű vagy maszatosan, gyönyörű vagy elegánsan, gyönyörű vagy mikor nevetsz és akkor is amikor sírsz. Gyönyörű vagy csórén, mikor fürdesz este, és gyönyörű vagy mikor tejecskét kérsz, mikor puszikat osztogatsz, mikor kiabálsz.Gyönyörű vagy mikor elszégyenled magad idegenek előtt és gyönyörű vagy mikor csak úgy csacsogsz bele a nagyvilágba. Egyedül jössz-mész. Egyedül eszel, iszol.Egyedül lapozod a könyveid, egyedül játszol. Olyan nagy utat tettél meg idáig, és én olyan nagyon büszke vagyok rád. Minden egyes lépéseddel megtanullak messzebre engedni magamtól. Szeretnélek megvédeni mindentől, holott tudom nem fog menni, és nem is szabad, tanulnod kell, tapasztalni. Mégis nehéz. De menni fog nekem is,ne félj, szabad vagy mint a madár. Sokat kell még tanulnod és nekem is, de látom benned a tudni vágyás szikráját, amit itt most megigérek neked, ápolni fogunk. Igérem, hogy sosem hagylak majd az unalom, egykedvűség kegyeiben, midnen erőmmel azon leszek, hogy tapasztalj és érezz. Holnap lesz majd torta, meg ajándék, meg sok puszi, de engedd meg, hogy ma este a képzeletbeli tarsolyodba tegyek két fontos dolgot, amit életem során megtanultam, és amit szeretnék neked tovább adni. Higyj a szivednek, bízz benne, hallgass rá, nem téved SOHA.  Az óra ketyeg, a napok telnek, ne pazarold a pillanatokat (sem a jókat, sem a rosszakat).
Köszönöm ezt a dús, buja, mézédes, friss, boldog évet, amelyet eltölthettem melletted. Gyönyörű vagy Zsófi, kívül belül.

Nagyon szeretlek,
mami

Cuki baba

Mikor azzal rukkoltam elő Zsófinak, hogy Cukival triciklizzen, nem mondhatnám, hogy nagyon örült neki. Ez a nem nagyon örült neki átment “izomból kicibálom ezt a k…a babát innen” féle eltávolításba. Azt sajnálom csak, hogy mikor másodszor ismételtük meg az ötletet már sokkal decensebb volt a kis olasz díva, ígyhát nem sikerült lefotóznom. De így is édesek lettek a fotók:

Itt még akár meg is békélne vele

Itt les, hogy ez most mi akar lenni?
Itt kezdi cibálni
Itt már nagyon nem akarja a triciklibenSzegény Cukinak kevés van hátra