Nem gondoltam volna, hogy ilyen erővel rohannak mejd meg az emlékek, az átélt pillanatok nosztalgiája. Nem gondoltam volna, hogy Zsófi első születésnapja ilyen nagy erővel hat majd rám. Mint ahogy azt sem gondoltam, hogy ennyire meg fog változni az életem, az értékrendem, a nézőpontom Zsófi születésével. Egy éve ilyenkor, egy óra múlva megszületett Zsófi. Az az ici-pici teremtmény akit olyan sokáig csak elképzelni tudtam. Nem sejtettem akkor még, hogy a képzeletem képtelen kitalálni hozzá foghatót. A szülést már leírtam, s bár ma többször visszakalandoztam az emlékeimhez, úgy döntöttem, nem arról fogok írni ahogy Zsófi a világra jött, hanem neki írok egy levelet, amit majd talán egyszer elolvas. Talán mikor majd biztató szavakra lesz szüksége, amikor kedvetlen, csalódott, szomorú lesz, előhalássza a blogom, és elolvassa Neki írt leveleim.
Egyetlen, édes Zsófim!
Holnap egy éves leszel. Holnap lezárod az első éved, amit közöttünk, velünk töltöttél. Gyönyörű ünnep ez, és én mégis valahol édes-keserű érzéssel várom a holnapot. Ez az év, amikor anyává váltam, ez az év mikor megismerhettelek, ez az év mikor egy úgymond tehetetlen csecsemőből kis önálló kislánnyá cseperedtél a végéhez ért. És mind amelett, hogy tudom milyen nagy áldás és boldogás az hogy nősz és fejlődsz, itt-ott megsiratom az elmúlt napokat, heteket, hónapokat, évet. Mert minden egyes nap elteltével egyel kevesebbet leszek veled. És mióta létezel az egész élet is túl rövidnek tűnik társaságodban. Boldog születésnapot pici manócskám! Sosem voltam a születésnapok ünneplője, de a tiédet mégis ünnepelni akarom, mert veled együtt, én is megszülettem. Megszületett bennem az anya, az oroszlán. Nem jött rögtön, de nem ám. Az elején mikor hazahoztunk a kórházból nagyon féltem. Nagyon féltem, hogy nem fogom jól csinálni, hogy valamit elszalasztok, elmulasztok, hogy nem fog majd neked tetszeni ahogy csinálom. És aztán szépen lassan megmutattad nekem, hogyan legyek jó anya. A legjobb. És ezért mindig hálás leszek neked. Emlékszek minden egyes éjszakára amit végigsírtunk együtt, emlékszek minden egyes mosolyodra, minden egyes moccanásodra, gesztusodra, az illatodra, a viselkedésedre. Mindenre emlékszem ebből az első évből.Megtanítottad velem, hogy minden egyes nap egyedi, visszafordíthatatlan és végtelenül rövid. Újraélem veled nap mint nap saját gyermekkorom. Viszzaemlékszem mikor gyerek voltam, mit szerettem, mi volt különleges és mi volt csak egyszerűen szép. Tükröt tartasz elém, és megmutatod, hogy valaha én is ilyen törhetetlen akaratú, magát meg nem adó gyermek voltam, aki előre, csakis előre haladt. Megértettem, hogy van olyan, amikor nem fáj magunkat feladni valami más érdekében. Megmutattad nekem hogy a legnagyobb kihívás a mindennapokban van, a rutinban, az ugyanolyanban. Néha nehéz, néha olyan mintha minden kifolyna a markomból, mintha egyáltalán nem lennék a helyzet ura. És tudod mi? Néha így is van. Néha teljesen elvesztem a csillagom, és csak múlatom az órákat, hogy aztán este visszapergessem a pillanatokat, és lehajtott fejjel beismerjem, nem a maximumot hoztam ki a napból. De megtanultam ezt is. MEgtanultam, hogy nincs abban semmi rossz. Néha az a maximum, hogy a minimumot kihozzam a napból.
Zsófi gyünyörű vagy reggel mikor a kis táskás szemeiddel rámmosolyogsz. Gyönyörű vagy mikor nagy cuppogva leülsz az asztalhoz reggelizni, gyönyörű vagy maszatosan, gyönyörű vagy elegánsan, gyönyörű vagy mikor nevetsz és akkor is amikor sírsz. Gyönyörű vagy csórén, mikor fürdesz este, és gyönyörű vagy mikor tejecskét kérsz, mikor puszikat osztogatsz, mikor kiabálsz.Gyönyörű vagy mikor elszégyenled magad idegenek előtt és gyönyörű vagy mikor csak úgy csacsogsz bele a nagyvilágba. Egyedül jössz-mész. Egyedül eszel, iszol.Egyedül lapozod a könyveid, egyedül játszol. Olyan nagy utat tettél meg idáig, és én olyan nagyon büszke vagyok rád. Minden egyes lépéseddel megtanullak messzebre engedni magamtól. Szeretnélek megvédeni mindentől, holott tudom nem fog menni, és nem is szabad, tanulnod kell, tapasztalni. Mégis nehéz. De menni fog nekem is,ne félj, szabad vagy mint a madár. Sokat kell még tanulnod és nekem is, de látom benned a tudni vágyás szikráját, amit itt most megigérek neked, ápolni fogunk. Igérem, hogy sosem hagylak majd az unalom, egykedvűség kegyeiben, midnen erőmmel azon leszek, hogy tapasztalj és érezz. Holnap lesz majd torta, meg ajándék, meg sok puszi, de engedd meg, hogy ma este a képzeletbeli tarsolyodba tegyek két fontos dolgot, amit életem során megtanultam, és amit szeretnék neked tovább adni. Higyj a szivednek, bízz benne, hallgass rá, nem téved SOHA. Az óra ketyeg, a napok telnek, ne pazarold a pillanatokat (sem a jókat, sem a rosszakat).
Köszönöm ezt a dús, buja, mézédes, friss, boldog évet, amelyet eltölthettem melletted. Gyönyörű vagy Zsófi, kívül belül.
Nagyon szeretlek,
mami
Az olasz kaland 